A babamasszázs pozitív hatásai
Az újszülött kortól elkezdhető babamasszázs az egyik leguniverzálisabb módja a baba gondozásának, ami válasz lehet számos kihívásra a kicsi körül.
Ebben a cikkben a babamasszázs pozitív hatásait szedtük össze számodra, hogy könnyű szívvel tehesd a napi rutinotok részévé.
Sajnos a babamasszázs Magyarországon még nem vált a babagondozás általános részévé a köztudatban, pedig csak jót tehetsz vele a gyerkőcödnek, mind testi, lelki és érzelmi szempontból.

A babamasszázs lelki hatásai a baba és a szülő szempontjából
Az érintés alapvető részét képezi az emberi kapcsolatoknak, amellyel kifejezzük a másik ember felé irányuló érzelmeinket. Mivel a kisbaba kommunikációs eszköztára még igencsak szerényke, kiemelt jelentőségű, hogy az érintéssel biztonságot, megnyugvást és szeretetet adjunk számára.
Az érintés során a baba átveszi az anyuka vagy apuka hangulatát, ezért a masszázst csak nyugodt, meghitt környezetben és lélekállapotban érdemes végezni. Továbbá oxitocin hormon is felszabadul a pici és adott esetben az anyukában is, akinek a teste erre fokozott tejtermeléssel válaszolhat.
A gyakori ölelés, simogatás és érintés tehát a baba testi-lelki fejlődését is szolgálja. A masszázs csökkenti a stresszhormonok felszabadulását, így a rendszeresen masszírozott gyermekek kevésbé hajlamosak agresszióra és depresszióra. Így is érzik, hogy szeretik őket, ez pedig elősegíti az érzelmi fejlődést. Ráadásul a biztonságérzet növelésével a babamasszázs egy nehéz születés élményét is képes lehet oldani.
Érdemes bevonni az apukát is a babamasszázs folyamatába, hogy a baba és a közte lévő kapcsolat és kötődés is elmélyüljön. A masszázs folyamata egy csodálatos együttlét élményét adhatja, melynek során a felek megismerik egymás igényeit, személyiségét. Így a szülők hatékonyabban reagálhatnak a kisbabájuk szükségleteire.
A masszázs hatására még a szülő önbizalma is növekedhet és magabiztosabbnak érezheti magát a szülő szerepben, ha látja, milyen pozitív hatást és élményt váltanak ki ezek az együtt töltött meghitt percek.

A babamasszázs testre gyakorolt pozitív hatásai
A babamasszázs azonkívül, hogy támogatja a kedvező szülő-gyermek kapcsolat kialakítását, segít levezetni a mindennapi feszültséget és fejleszti a baba kapcsolatteremtő képességét, pozitív hatást gyakorol az idegrendszerre, a baba izomzatára és mozgásfejlődésére egyaránt.
A rendszeres masszázs erősíti az immunrendszert és még a hasfájást is enyhítheti azáltal, hogy eltávolítja a baba pocakjában megragadt levegőt. Ilyenkor arra érdemes figyelni, hogy a baba hasát az óramutató járásával megegyező irányba masszírozzuk, mert ez felel meg a bélmozgás irányának.
Ezenkívül a babamasszázs a testsúly egyenletes gyarapodását is segíti, javítja az izomtónust és a baba alvásminőségét is. Ezért érdemes a masszázst a fürdés után beiktatni, hogy a picike kellemesen ellazulhasson és felkészüljön az elalvásra.
A felsorolás még itt sem ért véget, hiszen a babamasszázs stimulálja a bőrt, a vérkeringést és a nyirokkeringési rendszert is. Az immunrendszer erősödése miatt pedig a rendszeresen masszírozott babák a betegségekkel szemben is ellenállóbbá válhatnak.
Összefoglalás
Az Indiában évezredes hagyományra visszanyúló babamasszázs szerencsére hazánkban is egyre elterjedtebbé válik. Ez nem is csoda, mert ki ne szeretne egy kiegyensúlyozott, nyugodt és pozitív biztonság és- testtudattal rendelkező gyerkőcöt nevelni.
A babamasszázs szavak nélkül közvetít erőteljes, mégis gyengéd érzelmeket a babák felé. A sokat ölelt, szeretgetett és rendszeres bőrkontaktusban lévő babák ezért nemcsak kevesebbet sírnak, de éber állapotban is nyugodtabbak és érdeklődőbbek, figyelmesebbek a környezetükkel kapcsolatban.
A babamasszázs gyakorlatát érdemes szakembertől ellesni, hogy határozott, mégis gyengéd mozdulatokkal, bizonytalanság nélkül masszírozhasd át a babád, illetve építsetek szeretetteljes kötődést a kölcsönös tisztelet és boldogság érzésén keresztül.
Ha szeretnéd elsajátítani a babamasszázs gyakorlatait és megismerkednél a mozgásfejlődés mérföldköveivel, valamint az idegrendszer fejlődésének menetével, várlak szeretettel a babamasszázs egyéni tanácsadáson vagy a csoportos workshopon.
Források:
https://www.mackorendelo.hu/cikkeink/mackorendel/cikkek/baba-masszazs-hatasai
https://uraniamedicalcenter.hu/a-babamasszazs-pozitiv-hatasai
https://femina.hu/gyerek/babamasszazs-hatasa
https://www.webbeteg.hu/cikkek/csecsemo_gyermekneveles/3395/a-babamasszazs-elonyei