Ki a dúla és miben tud segíteni?
A dúla nem helyettesíti a szülésznő vagy orvos szerepét, illetve a bábával sem összekeverendő! A görög eredetű „doula” szóból származó dúlát asszonytársi segítőnek, asszonytársi szolgálatnak, vagy – ami nekem leginkább tetszik – „szüléskísérőnek” szokták nevezni.
Ebben a cikkben szeretném tisztázni a dúla feladatkörét, a szerepe körül terjengő tévhiteket és azt is, hogy várandós kismamaként mikor lehet érdemes dúlához fordulnod.

A dúla szerepkörei
A dúla olyan, saját szülésélménnyel rendelkező segítő, akit empatikus képességei, tapasztalatai és tudása alkalmassá tesz arra, hogy segítsen a kismamáknak lelki és fizikai szinten felkészülni a saját szülésükre és az azt követő időszakra, illetve támogatják a kismamát a szülés során.
Én ismerek olyan dúlát, aki nem vállal szüléskísérést, viszont támogatja és minden információval ellátja a kismamákat a várandósságuk során és a szoptatás időszakában is. Az anyukák kérésére viszont a legtöbb dúla jelen van velük a szülésük során is, történjen az kórházban, vagy otthon.
Várandósság alatt:
A dúlák általában egyéni szülésfelkészítést tartanak a szülő nőknek vagy pároknak, „együttkészülnek” a születés csodájára. A kismamák akkor szokták felvenni a kapcsolatot egy dúlával, mikor már nem a várandósságon, hanem a szülésen van a hangsúly.
Az indíttatás lehet csupán annyi, hogy szeretnének a lehető legtudatosabban felkészülni, esetleg félnek magától a szüléstől, vagy egyszerűen a kórházi szülés közben az esetleges kiszolgáltatottságtól tartanak és szeretnék, hogy egy tapasztalt segítő legyen a híd a hatékony kommunikációban.
Érdemes lehet már félidő körül felvenni a kapcsolatot egy dúlával, hiszen minél hamarabb elkezditek a közös készülést, annál hatékonyabb lehet a folyamat. Viszont később sem leszel elkésve! Mikor megérik benned a gondolat, nyugodtan kérj segítséget!
A szülés során:
Mikor elindul a vajúdás, a kismama felhívja a dúlát, aki bekíséri az anyukát és apukát a kórházba. Már a várandósság során érdemes megtudakolni a kórháztól, hány kísérő lehet jelen a vajúdásnál és a szülésnél. Ez alapján pedig eldönthetitek, hogy az apuka, a dúla, vagy mindketten bent legyenek-e.
A dúla leginkább a lelki biztonságérzetért felel a szülőszobán és ez nemcsak az anyukára, hanem az apukára is vonatkozik. Arra törekszik, hogy az apuka is jól élje meg a szülés élményét és nem avatkozik be a meghitt, intim pillanatokba. A dúla ráhangolódik a kismamára és próbálja mindig kiválasztani a megfelelő segítségnyújtási formát. Legyen az egy fájdalomcsillapító masszázs vagy javaslat testhelyzetváltoztatásra, akár kommunikáció a kórházi személyzettel.
Fontos, hogy a dúla nem szülésznő! Csupán együtt dolgozik vele és az orvosoddal. Nem hoz döntéseket, ezért felelősséggel sem tartozik a szülésért. A vajúdást és szülést nem orvosi szemmel kíséri végig, tehát nem szakmai segítséget lát el, hanem gondoskodást, érzelmi biztonságot nyújt az anyukának. Ezenkívül a 2 órás megfigyelési időszakban is ott marad a kórházban az anyukával. ☺
A dúlát helytelenül gyakran összekeverik a bábával. A bába egy szülésznő, tehát egészségügyi végzettséggel rendelkezik és otthonszüléseket kísér.
A gyermekágyi időszakban és szoptatáskor:
A legtöbb dúla szoptatási tanácsokat is tud adni, megmutatja a helyes mellrehelyezést, illetve segíthet az esetlegesen felmerülő szoptatási problémák megoldásában. Ha esetleg baby blues, vagy gyermekágyi depresszió jelei lépnek fel, akár észre is veheti ezeket, lelki segítséget nyújt, esetleg szakembert javasolhat.

Összegzés
Kutatások szerint, a dúlás szülés sokszor ellazultabban megy végbe, ami hozzájárul a gyorsabb táguláshoz, illetve kevesebb a gátszakadás, gátmetszés a kitolási szakaszban és kevesebb a császármetszés esélye is.
Tehát ha félsz a szüléstől, vagy már volt rossz élményed a szülőszobán, vagy csak szeretnél egyéni felkészülést, vagy tanácsot szoptatás során, akkor érdemes lehet dúlához fordulnod.
Ha pedig nem szeretnéd „szüléskísérő” segítségét kérni, de fontos neked a szülésre való felkészülés, várlak szeretettel a Mamacuka egyéni vagy csoportos szülésfelkészítő tanfolyamán!
Források:
https://kismamamasszazs.hu/ki-is-az-a-dula-es-mi-a-feladata
https://gyerekszoba.hu/terhesseg/dula-baba-szuleszno-ki-miben-segithet